Szabásminta készítés próbabábu módszerrel (2. rész)

Most egy könnyen és gyorsan elkészíthető, a test vonalát követő, nyolc darabból szabott felsőrészt mutatok be. A modell a klasszikus stílusba sorolható.
Ezt jó, ha elkészítitek magatoknak, ugyanis nagyon sok mindenre használhatjátok
Emlékeztek meg? Az első részben azt tanácsoltam, hogy tegyétek félre (ne dobjátok ki) azt a másik levágott felet, amit ott a 17. képen D-vel jelöltem. Ezt a papírdarabot (vagyis az előszabásminta másik felét) most vegyétek szépen elő.
Ha még nem volt alkalmatok megnézni az első részt, azt ajánlom, most nézzetek át figyelmesen, mert ott találjátok az alaptechnikát az 1. és a 15. pont között.
Ha meg csak most tévedtetek írásaimhoz, akkor sem maradtatok le, mert így esetleg egyszerre mindkét szabásmintát elkészíthetitek, egyiket a bábu bal-, a másikat pedig a jobb oldalán. Most lehet, hogy kicsit összevonjátok a szemöldökötöket, hogy talán túl nagy az iram, de idővel rájöttök magatoktól, hogy ez nem is olyan rossz ötlet.
Aki volt olyan ügyes, hogy már neki is látott az első részben ismertetett dolgokhoz, vegye szépen elő azt a másik felet (1.resz, 17.kép, D-vel jelölt szabásmintarész).
1. LÉPÉS: Tehát, helyezd vissza azt a másik felet a bábura és rögzítsd oda ragasztószalaggal.

2. LÉPÉS: Húzd meg a váll vonalát és oszd ketté, majd jelöld meg ezt a pontot. Ezen a ponton fog áthaladni, ill. találkozni a háta és eleje függőleges szabásvonal varrása.

3. LÉPÉS: Rajzold meg a karöltőt. (Ehhez nyugodtan használj egy anyagdarab csíkot, mert az puha és hajlékony. Lásd még az 1. részben ismertetett módon. Helyezd úgy az anyagcsíkot a bábura a karöltőhöz, hogy felül a vállnál találkozzon és egy vonalban legyen. A külső szélén, tehát a bábu oldalsó szélére eső résznél húzd meg a vonalat.)
Ezen a képen látható a karöltő, a hátoldalon.

4. LÉPÉS: Karöltő az elejére eső részen.

5. LÉPÉS: Helyezd az anyagcsíkot a bábu elejére és – folytatólagosan – a hát részre. Ügyelj arra, hogy a csík pontosan áthaladjon a mellcsúcson, azután pedig a vállvonal kettőbe osztott pontján.

6. LÉPÉS: Itt van még egy kép az anyagcsík pontos rögzítési helyéről.

7. LÉPÉS: Az anyagcsík elhelyezkedése a hát részen. (A csíkot gombostűkkel rögzítsd oda és csak egyszer szúrd át.)

8. LÉPÉS: Itt a már meghúzott eleje függőleges szabásvonalvarrás.

9. LÉPÉS: A háta függőleges szabásvonal varrása.

10. LÉPÉS: Miután levetted a báburól az előszabásmintát, szétvágod és 4 darab szabásmintarészt kapsz. Ezeken kissé meg alakítanod kell.
Itt látható bal oldalon az eleje középső, és jobb oldalon az eleje oldalsó szabásminta része. Figyeld meg az A és B pontot. Ezeket úgy kapod meg, hogy kb. 1 cm-rel kijjebb tolod a nyaki résztől, ill. az alsó szélétől. Én ezt a részt pontokkal jelöltem, te pedig egy egyenes vonallal kötöd össze. Ez az eleje középső szabásvonal varrása.
A jobb oldali részt pedig (eleje oldalsó szabásminta darab) a képen látható módon alakítod át, ügyelve arra, hogy a felső és alsó pontok változatlanok maradjanak.

11. LÉPÉS: Itt látod bal oldalon a háta oldalsó, jobb oldalon pedig a háta középső szabásmintadarabot. Az A és C pont a már bejelölt mellbőség vonalaira esik, ezek változatlanok, a B és D az alsó szél pontjai, de ezek egy fél centivel kijjebb is kerülhetnek.
A derék bejelölt vonalara eső résznél a szabásminta új, végleges vonala kb. fel centivel kerüljön kijjebb.
Kösd össze az AB, ill. CD pontokat, de ügyelj arra, hogy ezek nem egyenes vonalak, hanem lágyan követik az eredeti szabásvonalakat.





